„Aki a legnagyobb és az egyedüli jóságos Istent teljes szívéből szereti és ebben a szeretetben hűséges marad, annak nincs mitől tartania.”

Hírek

2024.05.10.

Meglátogattuk a macikat – Gyöngyös

2024. május 6-án jutalomkiránduláson vett részt a gyöngyösi Kolping iskolánk 34 tanulóval és 5 pedagógussal. Veresegyházára, a Medveotthonba utaztunk el, a gyerekek többsége még soha nem járt itt. Láttunk farkasokat, nyulakat, dámszarvast, és természetesen medvéket.

Meglátogattuk a macikat – Gyöngyös

2024.05.10.

Kisházak Majálisa

Idén először került megrendezésre a telephely által szervezett sportnappal és szalonnasütéssel egybekötött májusfa állítás. A nap a szokott módon indult, mindenki megreggelizett, majd 9 órától, az udvaron egy közös reggeli tornával nyitottuk meg a rendezvényt. Ezt követte a kötélhúzás, majd az általunk összeállított ügyességi pálya teljesítése. A sikeres célba érés után mindenki megkapta megérdemelt jutalmát a szaletli alatt, egy kis üdítő, banán, illetve piskóta formájában. Ebéd után közösen feldíszítettük a májusfát, amit a telephely egy központi részén felállítottunk.

Kisházak Majálisa

2024.05.10.

Elballagtunk… – Gyöngyös

„Eddig csak álmodtunk, terveztünk még,
most valóra válhat minden, ami szép.
Az élet, a munka tárt karokkal vár,
s hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.”

Elballagtunk… – Gyöngyös

Rólunk

A Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet a A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 2007-ben alapított, és a felügyelete alatt működő egyházi jogi személy, intézményfenntartó szervezet. egyházjogilag krisztushívők hivatalos társulása (consociatio publica).

A Szervezet alaptevékenységéhez tartozik az oktatási és szociális intézmények szakmai irányítása, szervezése, a fenntartói jogok gyakorlása.

Egyházi intézményfenntartóként közfeladatokat vállal át, feladatait a vonatkozó szakmai előírásoknak, a jogszabályoknak és egyházi rendelkezéseknek megfelelően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felügyeletével végzi.